Tájékoztatás az előjegyzés menetéről komplex emlővizsgálatra 

A járvány idején sokan nem mentek el semmilyen szűrő, illetve egyéb vizsgálatra, emiatt most megnövekedett az előjegyzési idő. Intézményünkben nem mammográfiás szűrővizsgálatot, hanem komplex emlővizsgálatot végzünk, mely a panasszal vagy tünettel rendelkező betegeknél indokolt, akiknek a kezelőorvosa ezt kéri.

A komplex emlővizsgálat a röntgenfelvétel elkészítésén kívül ultrahang vizsgálatból és részletes kikérdezés után az emlő –orvos által végezett- áttapintásából áll. Vizsgálatra előjegyzést adni, a fent említett okok miatt kizárólag a VI. kerületi lakosok és a VI. kerületi háziorvosokhoz tartozó betegek számára van lehetőségünk.

Korlátozott kapacitásaink miatt a panaszmentes, 45 – 65 év közötti, VI. kerületi lakosoknak javasoljuk a szűrő mammográfiás vizsgálatokat, mely behívás alapján, az Új Szent János Kórház és Szakrendelő területén történik. Kérjük, hogy aki megkapta a behívóját a János Kórházi szűrőállomásra: vegye igénybe a szűrés lehetőségét. Szakmailag és morálisan is aggályos, ha kizárólag kényelmi szempontokból panasz és tünetmentes páciens ragaszkodik a Csengery utcai szakrendelőben végzett vizsgálathoz, ezzel megnehezítve, hogy a járvány miatt késve jelentkező panaszos, esetleg daganatgyanús betegek hozzáférjenek a számukra fontos vizsgálathoz. Amennyiben előző mammográfiás felvételeikre szükség van, azokat CD adathordozón ki tudjuk adni.

Az akut vizsgálatkéréseket (tapintható csomó, emlőbimbó behúzódás, váladékozó emlő, tályog gyanú esetén) sürgősséggel elvégezzük, kérjük, ha lehetséges, kezelőorvosuk a beutalót sürgős jelzéssel lássa el („S”). Sürgős esetben szakrendelésünkön személyesen vagy telefonon jelentkezzenek (tel.: 06 1 321-2200/5154 mellék)!

Időpont kérhető:
kedden és csütörtökön 14.30-19.00 óra között, telefonon vagy személyesen a Röntgen szakrendelésen. Telefonos elérhetőség: 06 1 3212 200 (5154 melléken). Online foglalásra sajnos nincs lehetőség!

A megadott időpontra való érkezéskor, a betegirányító pultnál kell jelentkezni elektronikus adatrögzítés céljából. Ekkor nem sorszámot kap, hanem egy értesítést arról, hogy előjegyzési időpontja van. Az előjegyzési időpontok csupán tájékoztató jellegűek, ezért hosszabb – rövidebb várakozás előfordulhat. Szíves türelmüket és megértésüket kérjük! Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az akut betegek ellátása mindenkor előnyt élvez!

További hírek